Amikor valamilyen új területbe belecsapunk, akkor érdemes informálódni, körbekérdezni, érdeklődni, hogy mindenképp jó legyen a vége a legújabb tervezgetéseinknek. Ez persze igaz az élet minden területére, a tanulás a siker záloga és így, ha a megfelelő előkészületeket megtesszük, mindenhol sikereket fogunk elérni.
A cégalapítással kapcsolatban ez fokozottan igaz, a legtöbb ember úgy vág bele ebbe a hatalmas projektbe, mely még anyagi vonzattal is jár, hogy nem mérik fel a terepet teljesen körültekintő módon. Ami problematikus, már csak azért is, mert olyan a cégalapítás, mintha egy dzsungelbe, egy esőerdőbe lépnél be. Erről mindig Molnár Ferenc egy novellája jut eszembe, Az aruvimi erdő titka, ami egyébként egy szatirikus regény, melyben a főhős a bürokratikus rendszer csapdájába esik, melynek az egyik állomása egy szövevényes erdő, egy dzsungel, ahol körbe kell vágni magát az embernek, hogy átjusson. Ilyen az is, amikor tanulunk.
Egy nagy ismeretlen dzsungellel állunk szembe, melyben még a köd is alászállt, nem lehet terepismeretek nélkül kiigazodni benne. A cégalapítás előtt, ha nincsenek legalább minimális előismereteink az erdő buktatói kapcsán, a nyílméregbékákról, melyeket nem tanácsos megérinteni, ha nem akarunk elpatkolni, vagy a kígyók, a ragadozók, az élelem és az ivóvíz hiánya, ezek mind veszélyforrások, melyek mint metaforikus megjelenési formákban ott lesznek a vállalkozási életformában, akkor bizony könnyen áldozatul eshetünk a tudatlanságunknak. A cégalapítás kapcsán pénzt, időt és energiát veszíthetünk pusztán azért, mert nem volt annyi eszünk, hogy kérdezzünk.
A cégalapítást megelőzően épp ezért érdemes egy tanácsadáson részt venni, mint amilyen a Céghmesteré, ahol gazdasági és jogi szakemberek segítségével hozhatjuk létre vállalkozásunkat.