Tudjátok ezt, szeretett testvéreim: legyen mindenki gyors a hallásra, lassú a beszédre, lassú a haragra. (Jakab 1:19, egyedi fordítás)

Nem gondolom, hogy meg kellene győznöm arról, hogy az apostolnak igaza van, amikor azt mondja, hogy „gyorsan kellene hallanunk”. Tudjuk, hogy jó hallgatni. Személyes tapasztalata és Urunk felhívása, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” egyértelművé teszi a hallgatás értékét. Valóban, hogyan fogunk valaha is Krisztus-központú reményt és bölcsességet mondani, ha először nem figyeltünk figyelmesen, hogy megtudjuk, mi lesz jövedelmező megosztani?

De ha annyira nyilvánvaló, hogy a hallgatás, figyelés jó, miért olyan nehéz?

A legtöbben már tudjuk, mi a jó figyelés. A jó hallgató nem szakít félbe. A jó hallgató nem várja lélegzet-visszafojtva a saját véleményének beszúrását abban a pillanatban, amikor a másik megáll. A jó hallgató bölcs utólagos kérdéseket tesz fel, testbeszéden és arckifejezéseken keresztül közvetíti az igazi érdeklődést, időt hagy a beszélőnek a gondolatai kibontakozására stb.

Nagyra értékelem ezeket a készségeket, és sokhoz hasonlót meg tudnánk nevezni. Ha valaha, figyelmesen meghallgatta és feltette kérdőíves egy átgondolt és érdeklődő beszélgetőpartner számára, akkor ezt a csodás (és ritka) kiváltság miatt tudja.

De nem hiszem, hogy a készséghiány a legtöbbünk legnagyobb problémája a figyelés során. A legtöbb ember ösztönösen jó hallgató – már amikor akar. Még egy nagyon zavaró gyermek is belemerülhet egy érdekes történet meghallgatásába. Mindannyian figyelünk, lelassulunk, jó kérdéseket teszünk fel és lelkesen ragaszkodunk a válaszokhoz, amikor mélyen törődünk a témával vagy azzal, aki beszél, legyen az közeli barát vagy egy műsor szereplője.

Nem, az igazi nehézség a jó figyelésben sajnos ugyanaz a valódi nehézség, amellyel életünk számos más törekvése során szembesülünk: a szeretet hiánya. A hallgatás nehéz, mert a szeretet nehéz. Küzdünk a jó hallgatásért, legalábbis nagyrészt, mert szívünk és elménk nincs teljesen meggyőződve arról, hogy másokra érdemes hallgatni. Küzdünk azért, hogy figyeljünk másokra, mert küzdünk azért, hogy annyira szeressük Urunkat, hogy értékeljük a  szeretteit és a szívükben levő aggodalmakat, amelyek szavaikból kiderülnek (Lukács 6:45).

A két nagy kísértés ebben az a gyors beszéd és a gyors harag. A szeretet képes figyelni a másikra.